2008. június 16-án kedden délután 5-kor vettük át az autót férjemmel Százhalombattán és indultunk Spanyolországba. Korán reggel indultunk fel Pestre is, és előző nap sem aludtunk, mert akkor tudtuk meg a döntést, oké miénk a lehetőség, amit előzőleg pénteken ajánlottak nekem. Így nagyon fáradtak voltunk és Olaszországban kidőltünk éjfélkor, nem akartuk húzni az időt, csak megálltunk egy parkolóban aludtunk pár órát, és hajnalban indultunk tovább. Az olaszok vezetési stílusát megszoktuk, de a franciák vadulása új volt. Ráadásul úton útfélen fizetőkapuk voltak, ami tovább lassított.
Alig vártuk, hogy átérjünk a francia riviérán, mikor az autóból furcsa hangot hallottunk, majd nem vette a sebességeket és az autópályán meg kellett állnunk. Nem volt mit tenni autómentőt kellett hívni, ami 230 euróért vitte be a kocsit a szervízbe. Mivel este 10 óra volt, az ideges sofőr, - aki úgy vezette a hatalmas monstrumot, hogy halálfélelmünk volt mellette – ledobott minket, majd be akarta tuszkolni a kocsit a zsúfolt parkolóba. Nem hagytuk, szerencsére, mert másnap, ahogy az autó mentővel tolattak ki 3 bent parkoló kocsit is összetörtek. Azt sem tudtuk, hol vagyunk milyen városban, merre. Se bolt semmi nem volt a közelben, jóformán csak az ipartelep tele szervízekkel. Így elhelyezkedtünk a két hátsó ülésen és ott aludtunk, már második nap a kocsiban. Következő nap cirkuszolással telt, mi legyen a kocsival végül hosszas huzavona után átvittek Draginonba, ahol volt szakszervíz. Mondták, hogy minimum két hét mire meg tudják csinálni, mivel fő alkatrész ment tönkre, és meg kell rendelni a gyártótól. Valószínű a váltóban egy fogaskerék tört le, és bedarált mindent. A kocsin a garancia két hónapja járt le, így kb 4800 eurós javítási ajánlatot adtak, majd beszéltek a gyárral aki 80% -ban átvállalta a főalkatrész cseréjét, még így is hogy nem volt garancia, így a végső összeg 2600 euró közeli összegre jött ki. Nekünk foglaltak szobát Draginonban, az irodából pedig szóltak, hogy küldik utánunk a másik autót. Sajnos két éjszakát vesztegettünk el itt. Arra legalább jó volt, hogy alaposan megnéztük Draginont és internethez jutottam.
Autóval a spanyolok között:
Örülten vezetnek, a női sofőrök rettenetesen agresszívek. Ennek következménye, hogy minden autó össze van törve. Minimum egy karcolás, még a legújabb autón is van. Szerencsénk volt, hogy volt vonóhorog a kocsin, mert gyakorta előfordult, hogy piros lámpánál hátulról belén jöttek. Volt, aki többször is, haját igazgató fiatal lány, annyira nézegette magát a tükörben, hogy a fékről folyton lecsúszott a lába… A parkolásuk volt a legviccesebb. Régen burleszk filmekben láttam, hogy a főszereplő úgy parkolt két autó közé, hogy többször neki ment hol az előtte, hol a mögötte állónak. Itt mindennapos látvány volt, először döbbenten álltunk, hogy ilyen nincs. Mindenesetre mindig nagyon de nagyon meggondoltuk, hogy hová parkoljunk. A leglazább spanyol parkolás, amit láttunk a huelvai aréna előtt történt. Az illető spanyol férfiú nem talált 10 méteren belül parkolót az arénához, -ők nem gyalogolnak többet a célig – így a 4 sávos út belső sávjában megállt, lekapcsolta a világítást, leállította a motort, kiszállt, bezárta az autót és teljes nyugalommal cigarettára gyújtva távozott.
A lakásunkhoz közel volt a bikaviadal aréna, és rendszerint mögötte biztonsággal tudtunk parkolni. Kivéve az ünnepeket. Az ünnepek előtt az ott parkoló autókra cédulákat tettek, hogy a Columbinas ünnepség sorozat alatt kérjük, ne parkoljanak ide. Persze voltak, aki akkor is oda parkoltak. Így a szervezők hívtak több „lopós” autót. Kapaszkodjatok meg! Nem elvitték az autókat, csak 50 méterrel távolabb húzták!
Egy alkalommal, amikor szintén nem tudtunk a szokott helyünkre parkolni, máshol kellett a városban helyet találni. Le is parkoltunk este a Vízmű épülete mögött, figyeltük van e valami tiltó tábla vagy parkoló óra, de nem láttuk, kemény hét és sok kilométer volt mögöttünk, nagyon fáradtak voltunk, és nem vettük észre, hogy volt parkoló óra. Szombaton nem volt túránk, így végre kialudtunk magunkat. Este elsétáltunk megnézni az autót rendben van e, és egy 92 eurós büntető cédulát tűztek a szélvédőre, mert nem volt parkolójegyünk. Akkor láttuk meg a parkoló órát, amibe egy cetli volt bedugva, hogy az ünnepeken ingyenes. Hétfőn a helyi rendőrségen kezdtem, és kétségbeesve kezdtem magyarázni, hogy azt hittem, a fiestas a Columbinas ünnepségre vonatkozik… és… erre megkérdezték, hogy helyi vagyok e, mondtam nem, hanem külföldi. Erre a rendőr azt mondta: elnézést kérünk asszonyom, ez a büntető cédula a helyieknek szól, ezt ön nem tudhatta, csak dobja el nyugodtan!!! Annyira meghatódtam, hogy majdnem elsírtam magam. Nemhogy fizetni nem kellett, még elnézést is kértek.
Az általános tapasztalatunk is az volt, hogy a rendőrök nagyon lazák, ha valaki átment a piroson, legfeljebb a lehúzott ablakon átkiáltottak neki, hogy legközelebb ne menj már át. Apropó piros lámpa. Itt nagyon kell figyelni, mert a piroson átmennek a spanyolok. Akkor nem mennek át, ha már régóta piros.
Sajnos az őrült vezetési stílusuknak látható eredménye van, nem volt olyan nap, hogy ne láttunk volna csúnya karambolokat, összetört autókat, letakart testeket… Minden spanyolt elneveztünk Imrének, és csak így figyelmeztetgettük egymást: Vigyázz jön Imre, a portugálok így lettek Bélák. És bocsánatot kérek minden Imrétől és Bélától, de ez a két férfi név jutott eszünkbe. Egyvalami viszont, nagyon hiányzik Magyarországon abból, amit ott megszoktunk: ha közelít valaki a zebrához, ha kell satufékkel állnak meg, és adnak elsőbbséget. Olyanra is volt példa, hogy nekünk gyalogosoknak piros volt, az autóknak zöld, ennek ellenére állt meg a busz és engedett át minket, ne álljunk a tűző napon.
Vissza Magyarországra közel (4 hónap után) este 10-körül indultunk, de nagyon fáradtan, így mindjárt Cordobában aludtunk két órát, aztán igyekeztünk elcsúsztatni, hogy amíg egyikünk aludt, a másik vezetett. Nem azt az utat választottuk amin jöttünk, mert kicsit Madrid irányába indultunk el, mert térképről közelebbnek tűnt, de elég rossz volt az út. Estére már Barcelonát is elhagytuk, a következő éjjelen Genovában kanyarogtunk. Tamás hátra ment aludni, én pedig elnéztem egy táblát és bekeveredtem Genovába fél 3 tájékán. A GPS-ünk nem működött, mert a francia térkép nem volt jó benne, és az alagutak miatt nem akart magához térni, így segítség nélkül próbáltam kitalálni. Alagútba be, alagútból ki, csodálatos kikötő, fantasztikus volt a Genova by night, de igencsak kezdtem aggódni fél 5 felé, ha beindul az élet a siető olaszok, nem fogják tolerálni a bénázásomat, hogy nem tudom, merre kellene menni. Szerencsére jó két óra múlva megtaláltam az utat hazafelé. Ahogy kiértem Tamás felébred és megkérdezte, mennyit haladtam, míg aludt. Mondtam, hogy akár én is inkább aludhattam volna ezzel az erővel. Baleset és probléma mentesen érkeztünk Magyarországra kb. 36 óra alatt tettünk nagyjából 3500 km-et. Nagyjából 40.000 kilométert vezettünk le az autóval, ebből kb 17.000 volt az én érdemem, a többi Tamásé. Kb 6 napot aludtunk összesen benne. Bizony nagyon megszerettük, és nagyon de nagyon sajnáltuk leadni. Mondtuk is egyetlen nagy hibája volt, hogy a forgalmiban nem a mi nevünk szerepelt.
